2013. július 31., szerda

Design + Zoé

Sziasztok!

Nem tudom, ki járt erre többször is a napokban, de az láthatta, hogy a háttér és a fejléc elég sokszor cserélődött. Nos bevallom, nem vagyok egy nagy design-guru, és a fejléc készítés sem az erősségem (a jelenlegi darab sem marad sokáig), így kérlek nézzétek el nekem ha a háttér és a fejléc nem igazán klappol. És utólagos elnézését kérem annak, akit ez zavart az olvasásban! ;)
Na de, hogy ne maradjunk friss nélkül, bemutatom a kedves Zoé Bloodworth Nequamot! A hölgy még egy ideig nem fog szerepelni, de ha már megemlítettem... :)

Szép délutánt!

Raven
Zoé Bloodworth Nequam

2013. július 28., vasárnap

Bastian és Fabian

Sziasztok!

A mai napon frissítettem a Saját karakterek modult, amit ha felkerestek, érdekes infókat tudhattok meg a mi jó kedélyű auror párosunkról. :)
Kellemes olvasást!

Raven

2013. július 27., szombat

Háttérinfó #2

Sziasztok!

Ma ismét háttérinfót hoztam, ezúttal a könnyező kaméleonokról tudhattok meg egy kicsit többet. Vagyis megismerhetitek Zhoko ük-ük-ük-ük-üknagyapjának történetét! :)
Jó olvasást!

Raven

2013. július 26., péntek

Háttérinfó

Sziasztok!

Amint látjátok, megnyitottam a "Háttérinfó" nevezetű menüpontot, ahol háttéranyagokat (ki gondolta volna?) találhattok a történettel kapcsolatban. Ma feltöltöttem a szikrakészítők történetét, de a jövőben folyamatosan jönnek még újabb anyagok és kiegészítések, a következő például  a könnyező kaméleonokról fog szólni. Ha bármilyen kérdésetek, kívánságotok van, írjatok nyugodtan! :)
Szép napot!

Raven

2013. július 25., csütörtök

HP XVII. fejezet

Harry Potter és az elfeledett bűbáj


XVII. fejezet: Roxmorts őrei



Harry az elkövetkező napokban igyekezett kerülni Colint – jobban, mint azelőtt. Úgy érezte, ha összefutna a fiúval, akaratlanul is kitekerné a nyakát. Ha ez nem lett volna elég, Angelina elől is bujkálnia kellett, a lány ugyanis csapatkapitányi kötelességének érezte, hogy megpróbálja azt, ami ezeddig Mrs. Weasley-nek sem sikerült: jó útra terelni Fredet és George-ot. Ebbe Harryt is be kívánta vonni, aki hiába magyarázta neki, hogy esélye nincs e nemes végcél elérésére – a lány nem adta fel. Még McGalagonyt is megkérte, hogy beszéljen a fejükkel – aki, mint szigorúan-lelkes kviddics szurkoló, természetesen bele is egyezett. Ennek eredményeként Harry, Fred és George egyik péntek este húsz hosszú percen keresztül hallgatták házvezetőjük fejtágítással egybekötött fejmosását.

Harry első idei kviddics edzésén megtartották a csapat két ideiglenes terelőjének válogatását is. A jelentkezők egytől-egyig magabiztosan szálltak fel seprűjükre, ám mikor Angelina a levegőbe engedte a gurkókat, teljesen csődöt mondtak. Volt, aki ötödik próbálkozásra sem találta el a goromba labdát, de olyan is előfordult, hogy valaki inkább menekült előle, minthogy elütötte volna. Több jelentkezőt a gyengélkedőre is kellett kísérni – a gurkók azelőtt eltalálták őket, mielőtt az ütőjüket felemelhették volna. Végül a végtelennek tűnő edzés után a hetedikes Tom Wrightra és Graham Burke-re esett a választás. A válogatás alatt egyszer sem estek le a seprűjükről, és még a gurkókat is sikerült eltalálniuk nagyritkán – ami ez esetben kirívóan jó teljesítmények számított.

Harry az edzéseken úgy szárnyalt, mint soha azelőtt. Úgy érezte, az az energia, amit nem volt alkalma felhasználni októberben, most dupla lendületet adott neki. Olyan könnyedén cikázott a többi játékos között, mintha ott sem lennének. Nem érdekelte a csípős őszi idő, vagy az arra tévedő fújoló mardekárosok zajongása. Egy dolog számított csupán: újra a Tűzvillámján szelhette a levegőt. Angeline nem győzte dicsérni a teljesítményét.
 – Gyönyörű fordulás, Potter! Csak így tovább! Ha élesben is így szerepelsz majd, az ellenfelünknek esélye sem lesz!
Mindenki nagy örömére Dean is rálépett a fejlődés ösvényére, és egyre eredményesebben hárította Angelina, Katie és Alicia dobásait.

A csapat második meccsét végül a hónap végére írták ki a Hugrabug ellen. Harry ezúttal boldogan bandukolt az öltözők felé az összecsapás előtt. Egyáltalán nem volt ideges, sőt, inkább várta a pillanatot, mikor végre a magasba emelkedhet a seprűjén. Ezzel azonban nem mindenki volt így a csapatban. Dean idegesen járkált fel s alá az öltözőben, két új terelőjük pedig egymást támasztva, holtra vált arccal várta a meccs kezdetét. Angelina sem volt épp rózsás hangulatban, még beszédet sem tartott, ahogy azt elődje, Oliver mindig tette.
Mikor aztán kivonultak a pályára, s felhangzott Madam Hooch sípja, Harry, mint a nyíl, úgy lőtt ki a levegőbe. Az ősz ezúttal megkegyelmezett mind a játékosoknak, mind a népes szurkolótábornak, és kellemes napfénnyel hintette be a tájat. A szél sem fújt, a Tiltott Rengeteg fái mozdulatlan figyelték a levegőben repkedő két csapat összecsapását. Harry a cikesz után kutatva szelte a levegőt a többiek felett. Ugyanezt tette a Hugrabug fogója is – bár jóval lassabban. Harry fél füllel azért hallgatta Lee Jordan kommentárját, miszerint Katie máris megszerezte a vezetést a csapatnak.

 –… hogy a szalamandra egye meg, mi a fenét művel Burke azzal az ütővel? – tört ki hirtelen Lee-ből. – Kis híján leütötte Aliciát a seprűjéről! A gurkókat ütögesd haver, ne a csapattársad! Elnézést, tanárnő, de ez a…

Harry a mondat végét már nem hallotta (bár nagyon is el tudta képzelni), ekkor ugyanis kiszúrta a pálya
közepén repkedő aranycikeszt. Süvítve indult az apró labda irányába, és mielőtt a Hugrabug fogója akárcsak megfordíthatta volna a seprűjét, Harry markában már ott ficánkolt a cikesz. Boldogan emelte a magasba az aranylabdát, mire a griffendéles szurkolótábor dobhártyaszaggató ünneplésbe kezdett.

 – Elkapta! – üvöltötte Lee. – Harry Potter elkapta a cikeszt! Ezzel a Griffendél győzött 160-0-ra!



A meccs után Harry még napokig fogadta a gratulációkat. Mint az kiderült ugyanis, rekordot döntött: a Roxfort történetében ő kapta el leggyorsabban az aranycikeszt a sípszó megszólalása után.

 – Dumbledore igazán adhatna valami díjat ezért! – Ron még a következő héten is erről beszélt. – Elvégre rekordot döntöttél! A mugliknál ilyenkor szokás valami díjat kapni, nem igaz, Hermione? Legalább egy oklevelet, vagy mit tudom én…

 – Jaj, ne! – nyögött fel mellettük Hermione, a hirdetőtáblát tanulmányozva. – Most lesz a roxmortsi hétvége.

 – Hogy érted, hogy jaj, ne? – Ron megütközve nézett a lányra. – Inkább juhé, végre lemehetünk Roxmortsba.

 – Nem, mert hétfőre el kell készítenem a számmisztika esszémet. És még a bűbájtan jegyzetet sem fejeztem be! – Azzal Hermione kétségbeesetten felviharzott a lányok hálótermébe.
Ron fejcsóválva nézett utána.

 – Néha azt hiszem, ezt már kezeltetnie kéne.


Szerencsére kiderült, hogy Hermione „lecke-válsága” mégsem volt olyan súlyos, mint ahogy azt a lány először gondolta, így aztán szombat délelőtt már nyugodtan válogathattak a Mézesfalás plafonig érő kínálatából. A roxfortosok által kedvelt bolt telis tele volt ínycsiklandó nyalánkságokkal. Különböző színű és formájú cukrok, karamelltömbök, a muglik számára ismeretlen édességek, és százféle csokoládé, melyek nem csak ízükben különböztek. Akadt köztük olyan, amitől elfogyasztójának egy időre befeketedtek a fogai („Garantált a sötét vigyor!”), vagy olyan, amiből, ha az ember egy kockát is evett, utána órákig bármit is kóstolt, azt csokoládénak érzett – legyen az fűszeres oldalas, vagy csak egy fej saláta.

 – Ezt még nem is kóstoltam. – Ron érdeklődve tanulmányozott egy méregzöld színű gumicukorszalagot az „Újdonságok” feliratú polcnál.

Végül, több mint egy órányi nézelődés után, Harry vett egy csomag színes rágcsálnivalót, Hermione bezsebelt pár csokibékát és mézes cukrot, Ron pedig vásárolt egy csomagot az újdonságokból.

 – Most hová? – kérdezte a fiú egy kék gyík formájú édességet majszolva.

 – Elnézhetnénk a Szellemszállás felé – vetette fel az ötletet Harry, de Hermione a fejét rázta.

 – Az a falu végén van. Inkább üljünk be a Három Seprűbe!

 – Miért baj az, ha a Szellemszállás a… – Harry mielőtt befejezte volna saját kérdését, már tudta rá a választ.

 – Ugyan már, Hermione! – tört ki kissé felháborodottan. – Komolyan azt hiszed, hogy valaki rám veti magát valamelyik kirakat mögül?

 – Én csak arra utaltam, hogy szívesen innék egy üveg vajsört – tért ki a válasz elől Hermione, majd elindult a Három Seprű bejárata felé.

 – Na persze – morogta Harry, de azért lopva körülnézett.


A kocsma dugig volt emberekkel, Madam Rosmerta eszeveszett tempóban rohangált az asztalok között, hogy az összes vendégét kiszolgálhassa.

 – Annak a mihaszna Elbertnek is pont ma kellett szabadságra mennie – dühöngött magában, miközben elsietett Harryék mellett.

 – Nézzétek, ott van még hely – mutatott a helyiség másik felébe Hermione. Az üres asztalt egy jókora italtócsa borította, de a lány egy varázsigével és egy pálcasuhintással letisztította a kopott bútordarabot.


 – Remek – motyogta Ron, majd lehuppant az egyik székre.

 – Ülj csak le nyugodtan! – szólalt meg Hermione epésen. – Majd én rendelek. – Azzal a kocsmában fel-alá szánkázó Madam Rosmerta után eredt.

 – Egész finom ez a zöld izé – jegyezte meg Ron, mint aki észre se vette Hermione sértődött hangsúlyát. – Nem kóstolod meg? – kérdezte Harryt, és felé nyújtott egy zöld szalagdarabot.

 – Nem kösz.

Hermione alig egy perc múlva vissza is tért – üres kézzel.

 – Madam Rosmerta azt mondta még legalább húsz perc, míg megkapjuk az italainkat.

 – Csak kibírjuk – vont vállat Harry, a mellettük lévő asztalnál ülő vendégek felé pillantva. Hermione eszébe jutatta keresztapja és Lupin szavait, így önkéntelenül is azon kapta magát, hogy tüzetesebben megnézi a körülöttük mozgó varázslókat és boszorkányokat.

 – Addig mondjuk… – Ron mondanivalójának további részét hallva Harry meglepetten kapta fel a fejét.

 – Tessék? – kérdezett vissza meghökkenve Hermione is.

 – Né kasc tza matdnom, ygoh gidda knántahzumakmálliv. Nav malán akcok. – Ron kérdő tekintettel nézett végig barátain. – Im nav?

 – Ron egy szót sem értünk abból, amit mondasz – szólalt meg kissé ijedten Hermione.

 – Im za, ygoh yge tózs mes ketetré?

 – Nem értjük, amit mondasz – ismételte meg Harry. – Mintha nem… mintha egy másik nyelven beszélnél…

 – Késset? – Ron értetlenséggel, vegyes türelmetlenséggel ráncolta a homlokát.

 – Á, te is megkóstoltad a visszatekerő-cukorszalagot? – kérdezte egy jókedvű, és egyben igencsak ismerős hang Harry háta mögül.

Bastian Bloodworth széles vigyorral az arcán biccentett a felé forduló fiúnak.

 – Szervusz, Harry! – kacsintott a mellette álló mosolygós tekintetű Fabian is.

 – Üdv – köszönt vissza Harry bizonytalanul a két varázslónak. Bizonyára ők azok a bizonyos őrök, akiket Sirius említett – eszmélt fel magában. Ezek szerint nem tévedett nagyot, mikor annak idején azt gondolta, hogy a sarkában lesznek abban a pillanatban, ahogy belép Roxmortsba.

 – Megengeditek, hogy csatlakozzunk? – kérdezte Bastian udvariasan.

 – Persze – bólintott Harry. – De nincs elég szék…

Mire azonban befejezte a mondatot Fabian már egy apró pálcamozdulattal elővarázsolt két egyszerű ülőalkalmatosságot.

 – Jaj, milyen neveletlenek is vagyunk – csóválta fejét Bastian, miközben letelepedtek Harryvel szemben. – A nevem Bastian Bloodworth – fordult Hermione és Ron felé. – Ő pedig itt Fabian Nequam. Ti pedig bizonyára Hermione Granger és Ron Weasley.

Fabian biccentett a két gyerek felé, mire Ron érthetetlenül motyogott valamit, Hermione pedig feltűnően pirospozsgás arccal elmormolt egy „örvendek”et.

 – Nem isztok semmit? – kérdezte meglepetten Bastian.

Ron megpróbált válaszolni, de csak érthetetlen szavak hagyták el a száját.

 – Most egy ideig még ne próbálj meg beszélni – javasolta Fabian. – A visszatekerő-gumiszalagtól minden szót visszafelé ejtesz ki. Nem kell aggódni, viszonylag rövid időn belül elmúlik a hatása – tette hozzá, Ron rémült arca láttán.

 – Szóval, italok?

 – Madam Rosmerta azt mondat, még várnunk kell – felelte Harry.

 – Értem. – Bastian arcán ravasz mosoly suhant át. – Ebben az esetben… – Körbepillantott, majd a megfelelő pillanatban finoman elkapta a pont mellettük elsiető Madam Rosmerta karját.

 – Szép napot Rosmerta, drágám – köszönt mézesmázos hangon.

 – Bastian… oh és persze Fabian. Ezen a héten már másodszor, szinte már elkényeztetnek…

A boszorkány szavai most lágyabban csengtek a megszokottnál, és Harry lemerte volna fogadni, hogy az arca immáron már nem csupán az ide-oda futkosástól piroslik.

 – Jönnénk mi többször is, ha lenne rá alkalmunk – csevegett tovább Bastian.

 
– Meghiszem azt. – Madam Rosmerta, a mindig délceg és határozott asszonyság, egy pillanat alatt változott át zavartan pislogó, félénk hölgyeménnyé.

 – Rosmerta kedvesem, legyen olyan szíves, és hozzon nekünk két pohárka lángnyelv whiskey-t, fiatal barátainknak pedig… – itt Harryre pillantott – Mit innátok?

 – Vajsört.

 – Remek, szóval fiatal barátainknak pedig három korsó vajsört – fejezte be a rendelést.

Harry csak most vette észre, hogy Bastian még mindig Madam Rosmerta karján tartja a kezét, a boszorkányon azonban egyáltalán nem látszott, hogy zavarta volna az érintés.
Kérdőn pillantott barátaira, de a jelenleg normális beszédre képtelen Ron csak a vállát vonogatta, míg Hermione ámulattal átitatott tekintettel figyelte a cseverésző Bastiant. Fabian a szemét forgatva kuncogott társa mellett – úgy tűnt, a jelenet egyáltalán nem szokatlan számára.

 – Máris hozom – pihegte Madam Rosmerta, majd elsietett a pult irányába.

 – Szegény teremtés – csóválta a fejét a vigyorgó Fabian. – Igazán leszokhatnál már erről.

 – Bizonyos képességek azért adattak meg nekünk, hogy használjuk – jegyezte meg Bastian.

 – Rendkívül fennkölt – nevetett Fabian. – Ki mondta?

 – Én – húzta ki magát színpadiasan Bastian.

 – Milyen képesség? – Harry nem bírta ki, hogy ne tegye fel a kérdést.

 – Nos, fogalmazzunk úgy, hogy felmenőim között szerepelt egy különleges tulajdonságokkal felruházott egyén, akiktől én is örököltem bizonyos képesség…

 – A bájolgást én nem nevezném képességnek Bastian – szólt közbe Fabian.

 – Bájolgást? – Harry és barátai értetlenül néztek a két varázslóra.

 – Én inkább a meggyőzés képességének hívnám – magyarázta Bastian.

Fabian hangosan megköszörülte a torkát, és Harry biztosan hallani vélte, hogy a varázslónak a „bájgúnár” szó hagyja el a száját. Bastian oda sem fordulva legyintett rá, majd folytatta.

 – Befolyásolni tudom bizonyos emberek döntéseit és érzéseit.

 – A „bizonyos emberek” kifejezés alatt természetesen nőket kell érteni – jegyezte meg Fabian. – Csakhogy félreértés ne essék…

 – Úgy érzem, elöntött a féltékenység, drága Fabian – duruzsolta Bastian.

 – Féltékeny a véla dédanyád! – mordult fel Fabian. – Zoé ki is átkozna a kerti törpék közé… Már így is nehezen viseli, hogy keveset vagyok otthon.

 – Ki az a Zoé? – kérdezte Harry kíváncsian.

 – A felesége – felelte barátja helyett Bastian, majd Fabianhoz fordulva folytatta. – Hidd el, én hamarabb változtatnálak kacsacsőrű emlőssé, minthogy Zoé megtudná. Egyébként majd megenyhül. Terhesen minden nő veszít egy kicsit a tűrőképességéből, Zoé meg aztán különösen nehéz eset.

 – Te aztán biztos tudod – mondta kissé gunyoros hangon Fabian.

 – Én ne tudnám? – kérdezte vissza nevetve Bastian. – Elvégre az én húgom.

 – És itt is vannak az italok. Három vajsör a fiataloknak, két lángnyelv whiskey az uraknak – Madam Rosmerta letett eléjük egy jókora tálat. – Csak szóljanak, ha mást is szeretnének!

 – Azonnal Rosmerta, kedvesem. – Bastian még megajándékozta egy félszeg mosollyal a boszorkányt, aki ezek után feltűnően nagyokat sóhajtva távozott Harryék asztalától.

 – Ze sroyg tlov – szólalt meg Ron, majd barátai kérdő tekintetét látván, a hangsúlyából ítélve valami igencsak cifrát mondott.

 – Ne aggódj, eddig sosem bizonyult maradandónak a hatása – próbálta vigasztalni Bastian, ám épp az ellenkezőjét érte el. Ron elkeseredett arckifejezéssel az asztalra bukott, és nem próbált meg többet megszólalni.

Harry, most, hogy alkalma nyílt rá, érdeklődve nézett végig a két fiatal varázslón. A két férfi húszas évei végén járhatott, ám szemükben gyermeki csintalanság csillogott. Bastian egy fél fejjel magasabb, és szikárabb volt barátjánál, míg a szőke Fabian szélesebb vállakkal büszkélkedhetett. Bastian jóképűsége már-már a fiatal Siriuséval vetekedett – ha nem tett túl rajta. Harry biztosra vette, hogy ez is nagyban hozzájárult a varázsló „bájolgási” tehetségéhez, és egyben Madam Rosmerta és Hermione pirospozsgás arcához, és szokatlan viselkedéséhez. A két varázsló mugli ruhájukat ezúttal sötét talárra cserélte. Egy valami azonban hiányzott a képből.

 – Hol van a kaméleon? – bökte ki végül Harry.

 – Zhoko alszik – felelte Bastian, és talárja zsebére mutatott, mintegy meghatározva a kaméleon jelenlegi tartózkodási helyét. – De bizonyára örömmel hallaná, hogy a híres Harry Potter emlékezett rá. Büszke egy jószág.

 – Megtalálták már a halálfalókat? – Hermione gyors témaváltása egy pillanatra ledöbbentette az asztaltársaságot – még Ron is felkapta a fejét.

 – Talán jobb lenne, ha ezt nem itt beszélnénk meg – jegyezte meg Bastian komoran.

 – Megoldható. – Fabian lopva körbepillantott, majd intett egyet a pálcájával (Harry azt se vette észre, mikor vette elő), és elmormolt magában egy rövidke varázsigét. – Így már senki nem hall minket – jelentette ki elégedetten a művelet végeztével.

 – Bocsánat a kérdésért, én nem… – szabadkozott Hermione, de Bastian leintette.

 – Semmi gond. Én kérek elnézését a modorom miatt. Tudjátok, mostanában kissé feszültebbek vagyunk a megszokottnál. Arnouldot, te a nyáron találkoztál vele Harry – biccentett a fiú felé –, múlt héten kirúgták a minisztériumból. A főnöke rajta kapta amint a régi akták között kutakodott. Persze, Caramelnek több se kellett, amint a fülébe jutott a dolog, rögtön menesztette szegény flótást. Így aztán csak Arthur, Fabian és én maradtunk a minisztériumban, akik hisznek Dumbledore-nak, ezért kétszer olyan óvatosnak kell lennünk.

 – Ami a kérdésedet illeti – vette át a szót Fabian –, nem, még nem találtuk meg őket. De nem kell aggódnotok, a környékre még nem tették be a lábukat.

 – Én nem aggódom – jegyezte meg Harry könnyed hangsúllyal.

 – Pedig nem ártana – pirított rá Hermione. Úgy tűnt, visszatért a bátorsága, amit Bastian és Fabian feltűnésével mintha elvesztett volna egy rövid időre.

 – Hermione, te is hallottad! Nem jártak itt – ellenkezett Harry.

 – Eddig! – sziszegte a lány, és úgy az asztalra csapta vajsörös korsóját, hogy az ital fele a bútorra loccsant.

 – Talán beszélgessünk kellemesebb témáról – vetette fel Fabian. – Higgyétek el, semmi fontos nem történt, mióta találkoztatok Siriusszal és Remusszal. Igen, természetesen tudunk róla – mondta Harryék csodálkozó arcát látva.

 – Harry, hallom rekordot döntöttél a legutóbbi kviddics meccsen. – Úgy tűnt, Bastian megpróbál békésebb témák felé evickélni. – Hány percbe telt pontosan, hogy elkapd a cikeszt?

 – Négy perc két másodperc – felelte Harry, miután egy utolsó dühös pillantást váltott Hermionéval.

 – Nem semmi – szólalt meg elismerően Fabian. – Húsz másodperccel rávertél Bastianra.

 –  Nem értem… maga volt… – Harry meglepődve nézett fel a varázslóra.

 – Bizony, eddig én tartottam a rekordot, és tegezzetek minket nyugodtan – biccentett szórakozottan Bastian. –  A Hollóhát fogója voltam. Jó kis meccs volt az – sóhajtott nosztalgiázva. – Fabiannak aznap a karját sem kellett felemelnie.

 – Én őrző voltam – magyarázta az említett.

 – A földbe döngöltük a Griffendélt – folytatta a visszaemlékezést Bastian –, és persze megnyertük a kviddics kupát is. Bocs – tette hozzá a három griffendéles szemrehányó pillantása láttán.

Mire Harry végzett vajsöre elfogyasztásával Bastian több olyan repülési cselt is elmagyarázott neki, amikről azelőtt még sosem hallott.

 –… az utolsó pillanatban aztán lebuksz, ezzel elkerülve az ütközést, a téged követő fogónak azonban már nem lesz rá ideje, és így csúnyát koppan majd a karikákon. Az egyik meccsünkön többször is eljátszottam ezt azzal az idióta mardekáros fogóval. Mondanom se kell, mindannyiszor bevette, és rácsavarodott a karikákra – mesélte nevetve. – Ezt a cselt egyébként Anderson-féle karikára vezetésnek hívják. Igencsak hasznos mutatvány.

 – Harry, ezt muszáj eljátszanod Malfoyjal! – szólalt meg Ron, mindenki (de leginkább saját maga) megkönnyebbülésére – ezúttal érthetően.

 – Látod, nem kell aggódni, minden cukornak elmúlik a hatása… előbb vagy utóbb – vonta meg a vállát Fabian.

 – De azért igazán kirakhattak volna valami figyelmeztetést – jegyezte meg mogorván Ron.

 – És akkor hol a meglepetés? – nevetett fel a szőke varázsló.

 – Nocsak, nocsak – szólalt meg tettetett csodálkozással Bastian – felébredt a mi álomszuszék hüllőnk.

Mire a mondat végére ért Zhoko már fel is mászott a vállára. Az állat szemei azon nyomban mozgásba
lendültek, és szkenner módjára vizslatták végig a helyiség minden egyes pontját. A kaméleon akkor épp kékes-fekete árnyalatban pompázott.

 – Hol lehet ilyen állatot kapni? – Ron leesett állal figyelte a színes hüllő minden mozdulatát.

 – Ebben az országban nem tudom – felelte Bastian. – Én egy Afrikai utam során vettem még évekkel ezelőtt. Levelet küldeni ugyan nem lehet vele, de rendkívül hasznos és okos jószág. – A varázsló kedveskedve megvakargatta a kaméleon állát. – Sokszor hamarabb látja a veszélyt, mint mi tennénk. Nem egyszer mentette már meg az életünket.

 – Még a fekete mágiát űző varázslók és boszorkányok sem bújhatnak el Zhoko tekintete elől – bólintott rá mosolyogva Fabian.

 – Veszélyes aurornak lenni? – kérdezte Harry. Az utóbbi időben egyre inkább érdekelni kezdte az említett hivatás.

 – Nem egy életbiztosítás – válaszolta egy vállrándítással kísérve Fabian. – Bár Tudjukki bukása óta nem történt haláleset, de még így sem veszélytelen. Valamiért senki nem szeretne huzamosabb időre Azkabanba költözni.

 – És persze bekerülni sem egyszerű – vette át a szót Bastian. – Minimum öt R.A.V.A.SZ. szükséges hozzá, és utána még ott a hosszú és nehéz kiképzés.

 – Öt R.A.V.A.SZ.? – nyögött fel Ron. – De hiszen azt lehetetlen teljesíteni.

 – Nem lehetetlen, csak tanulni kell – jelentette ki határozottan Hermione.

 – Ki gondolta volna… – jegyezte meg Ron gúnyosan.

Fabian az órájára pillantott, és mielőtt Harry feltehette volna további kérdéseit az auror szakmáról, így szólt:

 – Ne haragudjatok, de most sajnos mennünk kell. Pár perc múlva érkezik a váltás, és muszáj tájékoztatnunk őket. Örültem, hogy találkoztunk – biccentett barátságosan.


 – Én szintúgy – kacsintott Bastian, majd a búcsúzkodást követően a két varázsló Zhoko kíséretében kisétált a Három Seprű ajtaján.

 

2013. július 24., szerda

HP XVI. fejezet

Harry Potter és az elfeledett bűbáj


XVI. fejezet: Griffendél vs. Hollóhát



Harry aznap este sokáig éberen feküdt az ágyában, és a délután hallottakon törte a fejét. A Szellemszálláson való találkozó óta barátaival csak erről beszélgettek. Hermione természetesen a már jól ismert aggodalom tüneteit produkálta, és határozottan kijelentette, hogy neki, Harrynek nem szabad addig lemennie Roxmortsba, míg a halálfalókat el nem kapják. Ron kissé nyugodtabban állt a dologhoz, mondván a halálfalók címeres ökrök lennének, ha be mernének lépni a Roxfort és Dumbledore száz kilométeres körzetébe. Harry inkább Ronnal értett egyet, és mikor ezt barátai tudtára is adta, Hermione tüntetőleg elvonult átváltozástan leckét írni.


Egy dolog azonban őt sem hagyta nyugodni: a Tekergők Térképe. Sirius és Lupin olyan könnyedén fogadták a hírt a becses pergament eltűnéséről, mintha az eset mindennapos lenne. Vagy csak így akarták álcázni aggodalmukat? Nem akartak még jobban rájuk ijeszteni? Harry pár pillanatig gondolkozott a kérdésen, majd feltette az éjjeli szekrényen pihenő szemüvegét, és magához vette pálcáját.

 – Lumos – suttogta.

Amilyen halkan csak tudott az ágy végéhez osont, és kinyitotta a ládáját. A pálca, mint néma szentjánosbogár világította meg Harry ruha és könyv halmait. Mikor Ronnal kipakolták a holmikat, nem igen törődtek a rendrakással, csak mindent visszahajigáltak a ládába. Harry most fél kézzel kiemelt, annyi könyvet, amennyit csak tudott, és óvatosan lerakta maga elé. Nem akarta felébreszteni szuszogó (Neville esetében horkoló) szobatársait. Pálcáját a szájába véve világította meg a könyvkupacot, miközben végigpergette a lapokat. Üres. Ez is. Már a hatodik kötetnél járt, mikor valami az ölébe hullott. Döbbent-boldogan vette a kezébe a régi pergament. De hogy lehetséges ez? Hisz Ronnal minden könyvet kétszer átnéztek… Csak hogy biztos legyen a dologban, rábökött a pergamenre:

 – Esküszöm, hogy rosszban sántikálok.

A lapon vékony patak módjára folyt szét a tinta,

mígnem megjelent Holdsáp, Féregfark, Tapmancs
és Ágas 
neve. Harry úgy érezte, egy hatalmas kő esett le a szívéről, de még mindig nem értette, hogyan kerülhette el a figyelmüket a térkép, mikor mindent átkutattak. Csendben kihajtogatta a lapokat, és tanulmányozni kezdte a Roxfort térképét. Hóborc épp a Griffendél torony előtt lebegett el, míg Frics a negyedik emeleten járőrözött. Harry megkereste a Dumbledore-t jelző pöttyöt is, ami nem meglepő módon, az igazgató szobájában üldögélt Fawkesszal az oldalán. Továbbhajtogatta a térképet, és ekkor megakadt a tekintete egy sebesen mozgó pontot. Azharus abban a pillanatban vágott át az előcsarnokon, majd kilépve a tölgyfaajtón elindult a Tiltott Rengeteg felé. Harry még pár másodpercig látta a nagymacskát jelző pöttyöt és nevet, míg nem azok eltűntek a pergamen szélén – a térkép nem terjedt ki a kastélyt övező erdőségre.


Másnap reggel, Harry boldogan újságolta el a hírt barátainak.

 – Az egyik könyvben volt? – csodálkozott Ron. – De hát azokat legalább kétszer átnéztük!

 – Tudom – vonta meg a vállát Harry. – Lehet, hogy elkerülte a figyelmünket…

 – Vagy Piton visszacsempészte, amíg a Szellemszálláson voltuk! – kapott az ötleten Ron.

 – Igen, bizonyára – forgatta a szemét Hermione. – Egyéb remek elmélet, Ronald?

Ron és Hermione aznap nem szóltak többet egymáshoz.



Az elkövetkezendő hetekben, Harry fájó szívvel figyelte, a szinte minden nap edző, Griffendél kviddics csapatát. Angelina kíméletlen tempót diktált a brigád számára, amit azzal magyarázott, hogy az újoncoknak rengeteg gyakorlásra van szükségük. A tavaly végzett őrző, Oliver posztjára Dean került, de teljesítménye – bármennyire is igyekezett –, messze elmaradt elődje zsenialitása mögött. Harry helyét, ha átmenetileg is, Ginny kapta meg. A lány kiemelkedően szerepelt a válogatáson, megelőzve a nála jóval idősebb és tapasztaltabb jelentkezőket. Ügyessége még Angelinát is lenyűgözte.

 – Hát Potter igyekezz, hogy a jövő hónapban már játszhass, mert a végén inkább megtartjuk Ginnyt – mondta egyszer vacsora közben, mire a mellettük ülő Weasley lány arca felvette a paradicsomleves színét.

Az első mérkőzésre október végén került sor a Hollóhát ellen. Harry számára igencsak furcsa érzés volt, az öltözők helyett, ezúttal a nézőtér felé venni az irányt az összecsapás előtt. Sok sikert kívántak a csapatnak, majd miután a Fred-George páros megígérte Harrynek, hogy ha lesz rá alkalmuk, küldenek pár gurkót Piton irányába is, kerestek egy jó kilátással rendelkező helyet a nézőtéren. Még Hagrid is eljött szurkolni, és miközben griffendéles zászlóját lengette, súlyos vállveregetések közepette próbálta Harryt vigasztalni.

 – Ne aggódj, legközelebb már te is odafent szálldoshatsz! – dörmögte barátságosan.

A mérkőzés alatt Harry többször is azon kapta magát, hogy a hajtók sebes repkedése helyett, szemei a cikesz után kutatnak a pálya felett. Egy alkalommal biztos volt benne, hogy az apró aranylabdát látta megcsillanni az egyik pózna mellett. Határtalan vágyat érzett rá, hogy felpattanjon Tűzvillámjára, és a többi játékos között szelve a levegőt, a markába kaparintsa a cikeszt. Ám ez alkalommal, ezt nem tehette meg. Így hát csak Ginnyt figyelte, aki a többiek felett cikázva kereste az aranylabdát.

 – És újfent Bradley-nél a kvaff… kicselezi Bellt. Hoppá, a Weasley ikrek gurkója telibe találta Bradley-t, aki elejtette a labdát! Szép volt Fred… vagyis George… – Lee Jordan kommentárja hallatán, a griffendéles tábor felujjongott.
– Johnson szedi össze a labdát… ügyesen elhajol egy gurkó elől, és lepasszolja Spinnetnek. Gyerünk Alicia! Hajrá kislány! Jaj, ne… a Hollóhát lapátkezű őrzője kivédte a dobást…

 – Na, de Jordan! – hallatszódott McGalagony hangja.

 – Elnézést, tanárnő! – motyogta Lee. – Szóval Adamson kivédte Alicia dobását. És már Daviesnél a kvaff… kicselezi Johnsont és Bellt, egyenesen a gyűrűk felé száguld! Gyerünk Dean, ne hagyd magad! Hogy az a… – Lee olyan cifrát káromkodott, hogy McGalagony kikapta a kezéből a mikrofont.

 – Jordan! Fékezze a nyelvét!

 – Elnézést, tanárnő, nem fordul elő többet. Visszaadná, kérem…És az állás Davies góljával 90-20 a Hollóhát javára.

Dean még finoman fogalmazva is borzalmasan teljesített. A Hollóhát hajtói könnyűszerrel kijátszották, és vitték be az újabb és újabb találatokat. Harry biztos volt benne, hogy ha Oliver most látná az állást és utódját, Madam Pomfrey-nak hónapokig kellene őt kezelnie súlyos idegösszeroppanással. A Griffendélnek egyetlen esélye volt csupán: ha Ginnynek sikerül elkapnia a cikeszt. Harry megkereste tekintetével a levegőt szelő hosszú vörös hajzuhatagot és gazdáját. Ginny a pálya közepe felett körözött, míg alatta nem sokkal a Hollóhát fogója, Cho kutatta az aranylabdát. Ez alatt Davies két újabb dobása is betalált, így a különbség kilencven pontra nőtt.

 – Bellnél a kvaff, átpasszolja Johnsonnak… egy jól irányzott gurkó kiüti a Bradleyt… gyönyörű suhintás fiúk! Hajrá, Angelina, szabad a pálya… és GÓÓÓL! Az állás ezzel 110-30!

 – A Hollóhát támad… Taylornál a kvaff… gyerünk Katie, üsd le a seprűjéről!

 – Jordan, utoljára szólok!

 – Elnézést, tanárnő… Taylor kicselezi Johnsont is… és dob! Ez az, Thomas kivédte! Szép volt, Dean! – A griffendéles tábor boldogan felzúgott.

 – Gyerünk, Ginny – motyogta közben Harry, miközben az eget fürkészte a lány körül.

 – Spinnet viszi a kvaffot… lepasszolja Joh… oh, hogy a macska rúgja meg, Bradley rácsap a labdára, és a gyűrűk felé iramodik vele! Elsuhan a Weasley ikrek gurkói mellett… és gól. – Lee olyan hangsúllyal ejtette ki az utolsó szót, mintha egy bűzös troll tisztálkodási szokásait méltatná.


A helyzet sajnos az elkövetkező húsz percben sem 
javult.
A pontkülönbség százhatvanra nőtt. A griffendéles szurkolótábor lelkesedése alábbhagyott, igencsak vérszegény tapsot produkálva egy-egy pazar megmozdulás láttán. Az egyetlen alkalom, ami élénk ujjongásra késztette a vörös-arany szurkolótábort, az volt, mikor Fred egyenesen a tanári nézőtér felé küldött egy gurkót, ami Piton feje mellett csapódott a falba. Az ütés láttán Madam Hooch büntetőt ítélt a Hollóhát javára, hiába magyarázta Fred, hogy csak megcsúszott a keze… Ezzel az állás 270-100-re változott.


Ekkor azonban Ginny hirtelen zuhanó repülésbe kezdett, és mielőtt Cho, vagy a közönség felocsúdhatott volna, már a cikesszel a kezében ért földet.

 – Ginny Weasley elkapta a cikeszt! – kiabálta Lee boldogan. – Gyönyörű… mármint a megmozdulás, tanárnő, a megmozdulás… így a végeredmény 270-250 a Hollóhát javára!


Az este Ginny volt a Griffendél sztárja a klubhelyiségben. Összesítésben vesztettek ugyan, de a lány bravúros mutatványának köszönhetően, csupán húsz pont különbséggel, és így még mindig volt esélyük az áhított kviddics kupa elnyerésére. Harry is gratulált neki, és persze Frednek is emlékezetes ütéséért.

 – Csak pár centin múlott – csóválta a fejét Fred. – Pár centi, és az orra belapult volna abba az undok képébe.

 – Majd legközelebb – legyintett George. – Na, most megyünk, még meg kell etetnünk Percyt.
Azzal az ikrek eltűntek a fiúk hálójába vezető lépcsőfordulóban.

 – Izgalmas meccs volt – jegyezte meg Ron, mikor már mindhárman a kandalló előtt üldögéltek.

 – Igen – motyogta kissé keserűen Harry.

 – Ugyan, Harry! Ne csüggedj! Még másfél hét, és újra kviddicsezhetsz – próbálta vigasztalni Hermione, miközben az ölében doromboló Csámpás fejét vakargatta.

 – Remélhetőleg – sóhajtott Harry.

 – Én biztos vagyok benne – jelentette ki Hermione. – Mióta beszéltünk Solomonnal, Piton sokkal normálisabb.

 – Ha ezt te normálisnak neveznéd… – ráncolta a homlokát Ron.

 – Tudod, hogy értem! – intette le türelmetlenül Hermione. – Már nem köt beléd olyan sokszor, mint évelején, és az elmúlt hetekben sokkal kevesebb pontot vont le, mint azelőtt – folytatta ezt már Harrynek címezve.

 – Ez mind igaz, de ki tudja, hogy hány pontot vesztettek a többiek – mondta Harry a kandalló tüzét bámulva. – Lehet, hogy még így is benne vagyok a top háromban.

 – Hát maximum harmadik lehetsz – szólt közbe Ron. – Múlthéten McGalagony rajtakapta Fredet és George-ot, amint buborékbombát dobtak a mardekáros Flintre. Fejenként levont tőlük negyven pontot, és pénteken még büntető munkára is kell menniük.

 – Remek. És abba nem gondoltak bele, hogy mit csinál majd a csapat a két terelője nélkül? – pirított rá Hermione Ronra, mintha csak ő tehetne az egészről.

 – Hé, ezt inkább nekik mondd! – védekezett Ron a szóáradat ellen.

 – Holnap el is mondom! – jelentette ki Hermione karba tett kézzel, mire Csámpás sértődötten leugrott az öléből.


Halloween estéjén, hiába a pompás vacsora, egy falat sem ment le Harry torkán. Csak a másnapra tudott gondolni – akkor fogja bejelenteti ugyanis Solomon a következő hónapban eltiltott diákok listáját. Bár úgy számolta, Piton összes pontlevonásával sem érte el az ikrek fejenkénti ötven pont veszteségét, de még így is nagy esélye volt rá, hogy az elkövetkező harminc napra megint le kell mondania a kviddicsről, és persze Roxmortsról.
 – Enned kell valamit – unszolta Hermione.

 – Igasza van ’arry, esz a kajaj fandasztikusz! – Ron két kézzel tömte magába a tányérjára felpúpozott ételhalmot.

Később már Harry is bánta, hogy nem hallgatott barátaira. Lefekvés után még hosszú ideig korgó gyomorral forgolódott az ágyában, miközben szobatársai már teli hassal szunyókáltak. Másnap aztán a kialvatlanság összes létező tünetét produkálta.

 – Te jó ég, Harry! Borzalmasan festesz – köszöntötte Hermione, mikor reggel megpillantotta.

 – Kösz – morogta Harry.

Hosszú pislogások és gyakori ásítások közepette eszegette tojásrántottáját, és egyre csak a tanári asztalt fürkészte. Reménykedett benne, hogy Solomon most fogja felolvasni a listát, megkímélve őt egy idegességgel és gyomorgörccsel teli hétfőtől. Ám csalódnia kellett, a felügyelő egyáltalán nem mutatkozott a reggeli során.

Így hát nyugtalanul és fáradtan, de legalább nem éhesen indult Hagrid kunyhója felé. Ott aztán Solomon aggasztó listájának gondolata egy röpke másodperc alatt kiszállt a fejéből, mikor megpillantotta, ki vagy mi fekszik a védőkesztyűket tartalmazó láda mellett. Azharus a ritkás fűben elnyúlva figyelte a körülötte legyeskedő Agyart. A kutya farkát csóválva, vidáman csaholva ugrált a nála jóval nagyobb állat körül. Úgy tűnt, feltett szándéka, hogy játékra bírja a nagymacskát, de Azharusnak nem igen fűlött a foga a fogócskához.

 – Nyughass már, te bolond kutya! – szólt rá Hagrid az ebre, de az mintha meg sem hallotta volna.

 – Szia, Hagrid! – köszönt a három jó barát.

 – Szervusztok! – dörmögte feléjük kedélyesen a vadőr, majd visszafordult nyughatatlan kutyájához. – Na, ebből elég legyen! Megmondtam, hogy hagyd békén! – Azzal elkapta az izgága Agyar nyakörvét, berángatta a kunyhóba, majd rázárta az ajtót.

 – Egész reggel ezt csinálta – csóválta a fejét. – Kibírhatatlan.

Hagrid elkapta Harry tekintetét, amint Azharusra pillant.

 – Gyönyörű állat, nem gondoljátok? – A vadőr csillogó szemmel bámulta a kunyhó árnyékában fekvő nagymacskát. – Találkoztatok már vele?

 – Volt hozzá szerencsénk – morogta Ron, mire Hermione belebokszolt egyet a vállába.

 – Egyszer segített nekünk – helyesbített a lány. – Visszaszerzett egy levelet Malfoytól.

 – Á, az volt az a múltkori eset, mikor hárman kellettetek egyetlen levél elolvasásához?

 – Igen – bólintott Harry.

 – Hát hiába, nem csak gyönyörű, okos is – sóhajtott Hagrid. – Megfogtátok már a bundáját? Finomabb, mint az unikornis szőre!

 – Nem, még nem…

 – Akkor itt a lehetőség, amíg a többiek meg nem érkeznek. Nektek biztos megengedi!

 – Hagrid nem hiszem, hogy örülne… – kezdte Hermione, de vadőr már tolta is őket Azharus felé.

 – Én inkább nem… – Ron hangja szokatlanul magasan csengett, miközben menekülni próbált Hagrid karjai elől.

 – Ugyan már, gyerekek! Nem bánt!


 – És ezt ő is tudja? – nyögött fel Ron.

 – Hát rendben – torpant meg Hagrid. – Ha ti nem mentek oda hozzá, majd ő idejön hozzátok.

 – Hagrid, ne… – kezdte volna Harry, de barátjuk már elkiáltotta magát.

 – Azharus, gyere ide!

 – Remek – morogta Ron.

A leopárd feléjük fordította ezüst foltos fejét, majd lassan feltápászkodott, és elindult. Harry önkéntelenül is hátrált egy lépést. Ahogy múltkor, most is Hermione bizonyult a legbátrabbnak – a két fiút kielőzve várta a feléjük baktató nagymacskát. Azharus végül megállt közvetlenül a lány előtt, és kicsit lehajtotta a fejét.

 – Látod, megengedi! Simogasd meg a füle tövét, az a kedvence! – unszolta Hagrid.

Hermione kinyújtotta kissé remegő kezét, és óvatosan végigsimított az ezüstös bundán. Azharus közelebb tolta a fejét, mintegy biztatva a lányt, hogy ne féljen tőle. Hermione ettől felbátorodva vakargatni kezdte a neki mellmagasságban lévő állat füle tövét.

 – Ugye milyen puha? – vigyorgott Hagrid bozontos szakálla mögött.

 – Tényleg az – bólintott Hermione már mosolyogva. – Mintha selyemből lenne. Csámpás bundája egészen más.

A lány magabiztosságát látva, Harry és Ron is közelebb lépett a hatalmas állathoz. Azharus nem reagált a közeledésükre, lehunyt szemmel, fülét hegyezve élvezte a vakargatást. Harry finoman megsimogatta az állat nyakát – és elakadt a lélegzete. Azharus bundája valóban olyan volt, mintha selyemből fonták volna. Lágyan csiklandozta a kezét, ahogy hozzáért.

 – Azta! – Ron arcán is elképedés tükröződött.

Ekkor azonban Azharus kinyitotta jég kék szemeit, és halkan felmordult. A három gyerek ijedten kapta vissza a kezét, de kiderült, az ijesztő hang nem nekik szólt; Malfoy és udvartartása közeledett a kastély felől. A szőke fiú egy pillanatra megdermedt, mikor meglátta az őt figyelő állatot, majd – bizonyára, azért, hogy ne égesse le magát társai előtt – elfordította fejét, és tudomást sem véve a nagymacskáról megállt tőlük pár méterre. Az érkező Pansy Parkinson eközben jókedvűen mesélt valamit egyik barátnőjének, majd Hermione felé pillantva mindketten vihogásba törtek ki. Azharus hirtelen felzengő vészjósló morgása azonban azonnal elhallgatatta a két mardekáros lányt. Pansy ijedten menekült Malfoy háta mögé. Harry vigyorogva nézett össze barátaival, és tudta, hogy ugyanarra gondolnak: Malfoy bizonyára elfelejtett beszámolni társainak Azharussal való kellemetlen találkozásáról. A szőke fiú hamarább venné a nyúlcipőt, mint hogy megmentse Pansyt.

Azharus még egy figyelmeztető morgást hallatott, majd visszavonult fekhelyére, és elnyúlt a fűben, ahonnan az óra további részében el se mozdult. Harry néha-néha az állat felé pillantott, miközben Tövist kormányozta az égen, de úgy tűnt, azt nem igen foglalkoztatja a denevérekkel ügyeskedő gyereksereg. Malfoy igyekezett minél távolabb kerülni a nagymacskától, és egész órán feltűnően csendes volt. Egyszer sem feleselt, vagy tett fel szemtelen kérdést Hagridnak. Ronnak is feltűnt Azharus jelenlétének jótékony hatása, sőt mi több, óra után javasolta is, hogy a vadőr, ha teheti, máskor is hívja el az állatot órát látogatni.

 – Nem is rossz ötlet – nevetett Hagrid. – De sajnos ez nem így működik. Azharus szabadon mászkál a kastély területén, és az egyetlen ember, akire igazán hallgat, az Dumbledore professzor.

Harrynek eszébe jutott az este, mikor a Tekergők Térképén látta a leopárdot eltűnni a Tiltott Rengeteg határán.

 – És Dumbledore hol akadt össze vele? – kérdezte kíváncsian. Tényleg érdekelte, hogy a föld melyik területén találkozhat az ember egy ilyen teremtménnyel.

 – Azt… azt nem tudom. Ha annyira érdekel, akkor tőle kell megkérdezned. De most, sipirc! A végén még elkéstek a következő órátokról!



A nap további része eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy Neville-nek sikerült egérfarkat bűvölnie Trevor fejére átváltozástanon. Mikor aztán elérkezett a vacsora ideje, a nagyterembe belépve Harry rögtön kiszúrta a szokott helyén üldögélő Solomont.

 – Nyugi –bökte oldalba Hermione, olvasva Harry nyugtalan pillantásából.

Az előző esti esetből tanulva Harry most ugyan legyűrt pár falatot, de közben egyre csak a felügyelőt leste. Végül eljött a pillanat, amire annyira várt. Mikor már mindenki eltűntette a desszert utolsó falatjait is, Solomon szólásra emelkedett. Feszült csend lett úrrá a teremben. Harry füle zúgott az idegességtől, csak azt várta, mikor ér a felügyelő a Griffendél ház eltiltottjaihoz.

 – Ne legyek rajta, ne legyek rajta – ismételgette magában, miközben Solomon végre elékezett a Harryt érdeklő három névhez.

 – A Griffendél ház ehavi eltiltottjai pedig – darálta Solomon rideg hangon –, Fred Weasley, George Weasley és Colin Creevey.

Harry másodpercnyi felszabadult boldogsága egy pillanat alatt fordult mély döbbenetbe, mikor felfogta, ki is a harmadik eltiltott. Aztán a döbbenet helyét átvette a düh, ahogy megpillantotta a tőlük pár székkel arrébb ülő, vigyorgó Colint. Az apró fiú vidáman integetett felé.

 – Sikerült! – kiabálta önfeledten. – Sikerült, Harry! Megdobáltam a tanári szoba ajtaját trágyagránáttal, és így bekerültem a háromba! Hát nem fantasztikus? – Colin majd kiugrott a bőréből örömében.

 – Ez hihetetlen – morogta Harry mérgében. – Hogy volt képes erre?

Harry nem igazán értékelte Colin „önfeláldozó” tettét, Ron ellenben kifejezetten szórakoztatónak találta a dolgot.

 – Szerintem vicces – kacagott a hasát fogva. – Nem százas a gyerek.

Hermione rosszallóan csóválta a fejét.

 – Ez egyáltalán nem helyes – mondta, kissé szemrehányóan tekintve Harryre.

 – Ne nézz így rám! – fakadt ki Harry. – Én nem biztattam. Legszívesebben megfojtanám…

A Griffendél asztalánál, mint kiderült, nem csak Harryt futotta el a méreg a lista hallatán. Angelina Johnson olyan arcot vágott, mint aki menten felrobban. Felváltva kiabált, és csapkodta a mellette ülő Weasley ikreket.

 – Idióták! Mégis mit kezdjen a csapat a két terelője nélkül? Miért nem voltatok képesek normálisan viselkedni?!

 – Angelina, nekünk ez a normális… – próbálkozott védekezni George a sűrű ütlegelés közepette.

Az ikrek végül menekülőre fogták a dolgot, és eliszkolva Angelina újabb visszhangos fejmosása elől, valószínűleg meg sem álltak a hálótermükig.
Harry is követte a példájukat, messze elkerülte az elégedetten vigyorgó Colint, és eltűnt a távozó diákok sokaságában.


2013. július 22., hétfő

Karakterek #5

Sziasztok!

Ezennel bemutatom a Norwood család utolsó, kimaradt tagját, Damian Norwoodot! Azt hiszem vele letudtam az összes eddig általam kitalált karaktert, aki szerepelt vagy megemlítették a történetben. De azért nem kell aggódni, jönnek még új szereplők! ;)

Raven



Damian Norwood

Díj #2 és #3!



Újabb két díj! Yay, de boldog vagyok! :P


Ezt köszönöm Lorelay Evennek!


A feladat: írj 10 dolgot magadról, válaszolj a neked feltett 10 kérdésre, tegyél fel 10 kérdést, és küldd tovább 10 blognak a díjat!


10 dolog rólam:
1. A szemem színe világoskék.
2. Szeretek kertészkedni.
3. Nem lépek ki az ajtón mp5 és fülhallgató nélkül. Music addict...
4. Nem szeretem a pöttyös ruhákat.
5. Megmásztam az Eiffel tornyot. Oui! :)
6. Utálok korán kelni.
7. Marcipán mániás vagyok.
8. Gyűjtöm a sálakat.
9. Még sosem volt csonttörésem. Mázlis vagyok acélcsontokkal :)
10. Most épp egy Powderfinger számot hallgatok.

10 kérdés, amit én kaptam:
1. Kedvenc szín?  - Kék.
2. Melyik tantárgyat húznád ki az órarendedből? - Gimiben már végeztem, a mostaniak közül pedig egyiket sem.
3. Sportolsz valamit? - Jelenleg nem.
4. Miért pont a blogolás? - Nincs különösebb oka, csak itt több háttéranyagot tehetek közzé a történetemmel kapcsolatban.
5. Voltál már szerelmes? - Igen.
6. Jégkása vagy fagyi? - Fagyi.
7. Nyár vagy tél? - Nyár, de csak a téli sötétség miatt.
8. Kedvenc időtöltésed a blogoláson kívül? - Nem a blogolás a kedvenc időtöltésem :) De csak, hogy válaszoljak, a fotózás.
9. Vannak tesóid? - Igen.
10. Valamilyen fan vagy? - Sok sorozatot és könyvet szeretek, de egyet sem kiemelkedően. Szeretem a Harry Potter könyveket, mint az a történetemből ki is derül, de nem nevezném magam fannak.

10 kérdés:
1. Kutya vagy macska párti vagy?
2. Szereted az ékszereket?
3. Melyik a kedvenc évszakod, és miért?
4. Kedvenc gyümölcsöd?
5. Mi az, amit még mindenképp meg akarsz tanulni az életed során?
6. Kiugranál ejtőernyővel egy repülőből?
7. Tudsz viccet mesélni?
8. Melyik a kedvenc országod?
9. Mész nyaralni, vagy voltál már az idén?
10. Félsz a sötétben?

5 blog, akiknek küldöm:
1. Minie95
2. Kate
3. Dorothy Large
4. DreamyGirl
5. SummerB.


Ezt pedig köszönöm Mesének!

A feladat: írj magadról 5 dolgot, válaszolj 5 kérdésre, írj 5 kérdést, és küldd el 5 blognak!

5 dolog magamról:
1. Csak grafittal és szénnel rajzolok.
2. Szeretem a csillagokat bámulni.
3. Zene szempontjából mindenevő vagyok. Mindent meghallgatok (legalább egyszer), kivéve ezt a modern mű zenét, amit én még zenének sem neveznék. Maximum zajnak...
4. Nem tudok énekelni.
5.  Szeretek mindenfajta csokit. A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét... és így tovább.

5 kérdés, amit én kaptam:
1. Vársz valamit az írástól, vagy csak szórakozásból teszed azt? - Egyszer talán... de jelenleg csak szórakozásból.
2. Milyen régóta írsz? - Régebben is írogattam ezt-azt, de idén télen kezdtem el komolyabban foglalkozni a dologgal.
3. Szereted a sorozatok, ha igen, melyiket? - A legtöbb sorozatra viszonylag hamar ráunok. Amiket mostanában nézek, és szeretek is, az a The West Wing és a Trónok harca.
4. Mi ihletett az íráshoz? - A mostani történetemhez természetesen a Harry Potter adta az ötletet, de az igazi ihletet számomra a zene adja.
5. Milyen stílusú könyvet olvasol inkább? - Ebből a szempontból is mindenevő vagyok, de ha már választanom kell, akkor egyértelműen fantasy.

5 kérdés:
1. Mi volt az első könyv, amit életedben olvastál?
2. Ha lenne rá lehetőséged, melyik íróval/rendezővel ülnél le szívesen beszélgetni?
3. Ha bármilyen állatod lehetne, te mit választanál?
4. Ha bárhová elmehetnél, te hová utaznál?
5. Melyik könyvbéli világban élnél a legszívesebben?

5 blog, akiknek küldöm:
1. L.T.P.
2. Matsuket
3. Dorinda
4. Raspberry Silvers
5. Jucee


Köszönöm még egyszer!!
Raven