HP XIV. fejezet

Harry Potter és az elfeledett bűbáj


XIV. fejezet: Idegen

Harry másnap kora reggel ébredt. Hálótársai még mélyen aludtak, mikor ő már a Griffendél klubhelyiségében írta a keresztapjának szánt levelet. Papírra vetette összes bánatát, az eltiltást, de persze mesélt Tolbert professzorról és Azharusról is. Úgy érezte, mindent meg kell írnia, elvégre még legalább egy hónapig nem találkozhatnak. Végül közel egy oldalt írt.

A kastély teljesen kihalt volt még e korai órán, néhány kísértettel találkozott csupán a Nyugati torony tetejébe vezető ódon folyosókon.
Hedvig boldogan szállt a bagolyházba belépő gazdája vállára. A madár üdvözlésképp még Harry fülét is megcsipkedte. A fiú elmélázva simogatta a bagoly hátát. Mit meg nem adna, ha most ő is elrepülhetne vele Siriushoz. Pár percig üldögéltek így a bagolyház ablaka előtt, figyelve a végtelennek tűnő Tiltott Rengeteg lombjait. Harry végül Hedvig lábára kötötte a viasszal lezárt levelet.

 – Ugye megtalálod Tapmancsot? – kérdezte nem is a madárnak, inkább magának címezve.

 Hedvig búcsúzásképp huhogott még egyet, majd hófehér szárnyait széttárva elszállt a rengeteg felé. Harry, ameddig tudta, követte tekintetével a bagoly útját. A fehér pont egyre csak zsugorodott, míg nem teljesen eltűnt a horizonton.

Sirius válasza még aznap este megérkezett. Harry már épp álomra hajtotta volna fejét, mikor valaki kopogott a hálóterem ablakán. Hedvig büszkén huhogott, mikor gazdája beengedte őt a szobába. Ron, Neville, Dean és Seamus még a klubhelyiségben körmölték az átváltozástanra szánt pótlásaikat, így Harry nyugodtan elolvashatta Sirius levelét.

Kedves Harry,

Azt hittem többet örököltél apád kalandvágyából. Miattam ne aggódj, a találkozót így is megejthetjük! Jövő hét szombaton, mikor a többiek már lementek Roxmortsba, James köpenyét használva másszatok le a fúriafűz alatti alagútba. Jobb, ha Hermione és Ron is jön, nekik is tudniuk kell, amit majd elmondok.
Ott majd mindent megbeszélünk!
Addig is vigyázz magadra!

Tapmancs


 – Hát persze, a fúriafűz! – csapott a homlokára Harry.

 Hogy ez eddig miért nem jutott eszébe! Adott pár szem bagolycsemegét a fáradt Hedvignek, majd lefutott a klubhelyiségbe. Úgy érezte, most azonnal meg kell osztani barátaival Sirius tervét.

Hermionét és Ront egy-egy könyv fölé görnyedve találta meg az egyik sarokban.

 – Harry, azt hittem már lefeküdtél! – csodálkozott a lány, mikor megpillantotta barátját.

 – Tapmancs válaszolt! – mondta a fiú fülig érő szájjal, majd előadta keresztapja ötletét.

 – Ez zseniális! – mondta elismerően Ron, miután végighallgatta Harry beszámolóját.

 – De azért ez sem veszélytelen – aggodalmaskodott Hermione.

 – Ugyan már! – legyintett Ron. – Majd akkor értesíts, ha tilosban járni veszélytelen lesz!

A napok múlásával Harry egyre izgatottabbá vált a közelgő találkozó miatt. Szinte minden nap minden percében arra gondolt, hogy újra láthatja keresztapját, és végighallgathatja majd a halálfalók utáni kutatás történetének minden részletét. Eufórikus izgalma azonban hamar mély kétségbeesésbe fordult, mikor a péntek esti készülődés közben nem találta meg a tervben igen fontos szerepet játszó Tekergők Térképét.

 – Eltűnt! – motyogta nyugtalanul, miközben kiforgatva dobálta szét könyveit az ágyon.

 – Mi tűnt el? – kérdezte az épp akkor belépő Ron, egy ásítás kíséretében.

 – A térkép! – jött a feldúlt válasz.

 – Mi? Biztos? – Úgy tűnt, Ron szeméből egy pillanat alatt elszállt az álom.

 – Igen, Ron, biztos! – felelte kissé ingerülten Harry. – Feltúrtam az egész ládát, de nincs itt!

 – De apád köpenye meg van, ugye? – kérdezte Ron némi aggodalommal a hangjában.

 – Igen, az megvan. Ott volt, ahová raktam.

 – Rendben, akkor nézzük át együtt! – ajánlkozott barátja. – Elvégre több szem többet lát.

Ám hiába pakolták ki Harry ládáját, hiába nézték át Vernon bácsi összes lukas zokniját, és kutatták át a fiú minden ruhadarabjának zsebét is – a térkép nem volt sehol.

 – Nem hagytad a nagybátyádéknál? – kérdezte tanácstalanul Ron.

 – Nem. – Harry a fejét rázta. – A Norwood házban még nálam volt.

 – És biztos, hogy ott sem hagytad?

 A válasz egy újabb fejrázás volt.

 – Biztos. Még ellenőriztem is, mielőtt elindultunk.

Az éjszaka nem jött álom Harry szemére. Éberen feküdt, és csak azon járt a feje, hogy hová tűnhetett a Tekergők Térképe. Azt biztosan tudta, hogy mióta visszatértek a Roxfortba, egyszer sem használta. Így két megoldás maradt csupán: vagy elhagyta az iskola és a Norwood ház közötti úton, vagy – és ezt tartotta valószínűbbnek – valaki ellopta. De ki? Rajtuk kívül az egész kastélyban csak a Weasley ikrek tudtak a térkép létezéséről. Mi több, a tolvajnak griffendélesnek kellett lennie, hiszen más ház tanulója nem juthat be a klubhelyiségükbe.

És ha nem diák volt? – morfondírozott Harry. – Hanem egy tanár?
Piton tudhat a térképről, és ha nem is ismeri biztosan a titkát, de sejti mire való az öreg pergament. Ha ő lopta el, és sikerül megfejtenie, hogyan működik… Harry bele se mert gondolni. A bájitaltanár minden mozdulatukat követhetné, és bizonyára mindig a legjobbkor tűnne fel, hogy még több pontot vonhasson le a Griffendéltől. Elvégre Solomon ezt is megkönnyítette neki. Nem kell mást tennie csak pontokat vonogatnia, és ezzel máris megfoszthatja őt mind a kviddicstől, mind Roxmortstól.

Harry hiába forgolódott, a máskor oly kellemes fekhelyét, most kifejezetten kényelmetlennek találta. A hold fénye ezüst csíkokat festett az ágy vörös függönyére. Kikelt hát az ágyból, töltött magának egy pohár vizet, és letelepedett az ablakpárkányra. Tűnődve bámulta a felhőtlen égen ragyogó égitestet. A hold varázslatos színe egyszerre két dolgot is eszébe jutatott: Aurora Norwood barátságos szemeit és Azharus foltos bundáját. Vajon mi történhetett a lánnyal? Valóban meghalt volna, vagy csupán elszökött őrült apja elől?

Elmerengve nézett vissza, az őt fürkésző holdra, ám amit a következő pillanatban észrevett, attól majdnem a poharát is elejtette. A Tiltott Rengeteg árnyékában három alak mozgolódott. Harry gyorsan felkapta az éjjeli szekrényen pihenő szemüvegét, és így már tisztán láthatta, ki vagy mi lép elő az erdő fái közül. Kiderült, hogy amit háromnak gondolt, az valójában csak kettő. Az egyik alak ugyanis Hagrid volt. Az óriás a szerszámíjával a kezében, hadonászva magyarázott valamit a mellette lépdelő férfinak. Harry egészen közel nyomta fejét az ablakhoz, de hiába hunyorgott, esélye sem volt, hogy felismerje a vadőr ismeretlen társát – az ugyanis mélyen az arcába húzta köpönyegét. A furcsa kettős komótosan lépkedett a fák árnyékában. Már majdnem elérték a park másik oldalát, ahol aztán eltűntek volna Harry szeme elől, de ekkor az idegen megtorpant és felnézett a kastélyra. Harry ugyan nem láthatta az arcát, de úgy érezte, a férfi egyenesen őrá néz. Ijedten hőkölt hátra az ablaktól.
Nem, az lelhetetlen – győzködte magát. – Nem láthatott meg. Az képtelenség.
Visszamászott az ablakhoz, de Hagrid és az idegen akkorra már nem volt sehol.

Másnap reggel Ronnal első dolguk volt, hogy beszámoljanak Hermionénak a térkép rejtélyes eltűnését. Harry előadta azon elméletét is, miszerint Piton lopta el.

 – Ugyan már! Miért akarná Piton megszerezni? – ráncolta homlokát a lány. – Ha azt akarja, hogy miattad veszítsen pontot a Griffendél, ahhoz nem kell neki a térkép. Elegendő, ha csak ott vagy az óráin, úgy is talál valami indokot, hogy beléd kössön.

 – Kösz – morogta Harry.

 – És biztos nincs a ládádban? Nem csúszott be egy könyvbe?

 – Nem, Hermione, nincs a ládámban – felelte most már kissé türelmetlenül Harry. – Kétszer is kipakoltuk, de sehol sem találtuk.

 – Én egyetértek Harryvel – szólalt meg Ron. – Piton ellophatta a térképet.

 – Badarság! – legyintett a lány.

 – Hát nem érted, Hermione? Ha követni tudna minket mindenhová, könnyen találna indokot arra, hogy mindannyiunkat kicsapjanak!

 – Én akkor sem tartom valószínűnek – csóválta a fejét a lány. – Amúgy sem hiszem, hogy be tudna jönni a klubhelyiségünkbe. Ezt csak egy griffendéles tehette.

 – Ettől nem lettem nyugodtabb – dörmögte Ron.

Ám hiába törték a fejüket, egyiküknek sem jutott eszébe más elmélet. Harry, ugyan kitartott azon teóriája mellett, hogy Piton lovasította meg a számára oly értékes térképet, de reggeli közben önkéntelenül is nagyobb gyanakvással figyelte griffendéles társait. Ám ha bármi gyanúsra is várt – egy elégedett kacajra vagy egy ravasz mosolyra –, hát csalódnia kellett. Még Piton sem tűnt boldogabbnak. Sárgás fakó arcán a már ismerősként visszatekintő, állandó undor ült.

Reggeli után, Harryék a márványlépcső tetejéről figyelték a Roxmortsba induló diáksereget. A megbeszéltek szerint, miután mindenki elment, elbújnak egy üres földszinti teremben, és magukra terítik a láthatatlanná tévő köpenyt – ami most Harry talárzsebében lapult.

 – Nicsak, nicsak, a jómadarak – szólalt meg mögöttük egy gúnyos hang. Ron és Hermione ijedten megpördült, Harry azonban mereven markolta a korlátot, nem akart megfordulni, és belenézni Piton túlontúl elégedett arcába.

 – Ne merj nekem hátat fordítani, ha hozzád beszélek, Potter! – sziszegte torz mosollyal a bájitaltanár. – Öt pont a Griffendéltől.

 – Ezért nem… – kezdte Ron, de Piton a szavába vágott:

 – Még öt pont a feleselésért, Weasley. Ejnye, ha így haladtok jövő hónapban sem mentek Roxmortsba. – Szája elégedett mosolyra húzódott.

 – Nos, ez sok mindent megmagyaráz. – Sethos Solomon lépett elő az egyik folyosón álló szobor mögül. Homlokát ráncolva nézett Pitonra, akinek arca nyomban undorodó grimaszba fordult, ahogy megpillantotta a férfit.

 – Nem kéne ilyen szigorúnak lenned velük szemben, Perselus. Még félreérti valaki, és színtiszta rosszindulatnak véli. – Halkan beszélt, ám hangja mégis pengeként hasította a levegőt.

 – Úgy véled? – sziszegte Piton zsíros, fekete haja mögül.

Harry figyelte, ahogy a két férfi farkasszemet néz egymással. Úgy méregették egymást, akár két támadni készülő vadállat. Piton tekintetében a gyűlölet szikrái izzottak, Solomon azonban nyugodtnak tűnt. Sőt, Harry le merte volna fogadni, hogy a felügyelő arcán egy ravasz mosolyt látott átsuhanni. A néma párbajt végül Piton adta fel hamarabb. Fekete köpenyét megsuhogtatva, faképnél hagyta a társaságot.

 – Ugyan hallottam hírét, hogy Piton professzor viselkedése néha napján igencsak – hát hogy is fogalmazzak –, meglepő, de erre azért nem számítottam. – Solomon hangjában most nyoma sem volt annak az érzelemmentes modornak, ahogy a lista felolvasásakor beszélt hozzájuk. – Ezek után természetesen ezt is figyelembe veszem, mikor a havi pontösszesítéseket nézem, különösen a ti esetetekben.

 – Köszönjük – motyogta Harry zavartan.

Meglepte a férfi kedvessége és finom modora. Hirtelen lelkiismeret-furdalás kezdte gyötörni, amiért közel sem szép dolgokat gondolt a felügyelőről első megnyilvánulását követően.

Úgy tűnt, Ron is hasonlóan érez, ugyanis rendkívüli érdeklődéssel tanulmányozta kopott lábbelijét.

 – Oh, és majd elfelejtettem! – Hitetlenkedve rázta meg a fejét, és mintegy jól szórakozva saját kótyagosságán, elnevette magát. – Gratulálni szerettem volna, Ms. Granger. Az első hónap során te gyűjtötted a legtöbb pontot a Griffendél számára.

 – Én? – Hermione arca egy érett alma színét felöltve világított a szürke falak között. Zavartan mosolygott vissza a bólogató Solomonra.

 – Csak így tovább! Szép napot! – köszönt el végül a férfi.

 – Na, ez meglepett! – szólalt meg Ron először, mikor Solomon már eltűnt a sarkon.

 – Erre nem számítottam – vallotta be Harry is.

 – Kedves – motyogta Hermione, még mindig égő piros orcával.

 – Kedves? – Ron hitetlenkedve bámult a lányra. – Kedves? Csak ennyit tudsz kinyögni? Jaj, Hermione, ugye nem akarod azt mondani, hogy máris beleestél? Nem szeretnék még egy olyan Lockhart-féle plátói szerelmet…

 – Hallgass már! – Hermione dühösen oldalba bokszolta Ront. – Úgy hiszem, abból már kinőttem. Amúgy sem volt semmilyen plátói szerelem Lockhart iránt!

 – Ha te mondod – vont vállat Ron, majd gyorsan hátrált egy lépést Hermione újabb támadása elől.

 

Mikor végre teljesen kiürült az előcsarnok, és már Frics sem lábatlankodott arra Mrs. Norris kíséretében, Harryék bevonultak egy üres tanterembe, és magukra öltötték a láthatatlanná tévő köpenyt. Szorosan össze kellett húzniuk magukat, sokat nőttek az elmúlt évek során – és a köpeny sajnos nem nőtt velük együtt. Ronnak még a fejét is le kellett hajtania, nehogy kilátszódjanak lábfejeik. Elvégre még egy mágikus kastélyban is furcsa lenne, ha három pár láb gazda nélkül kirándulna a folyosókon. Harryt hiába villanyozta fel a gondolat, hogy nem sokára találkozhat rég nem látott keresztapjával, nem hagyta nyugodni az érzés, hogy valaki figyeli őket. Az a valaki, aki ellopta a térképet. Egy ideig fontolgatta, hogy lemondja a találkozót, de barátai meggyőzték, hogy követni úgy sem bírják majd őket, a titkos alagút vége pedig nem szerepel a térképen – így aztán senki nem láthatja, kivel találkoznak.
Az eget aznap szürke felhők borították, és félő volt, hogy bármelyik pillanatban eleredhet az eső. A park

kihalt volt, s némaságát csak a rengeteg fái közt éneklő madarak törték meg. A fúriafűz ágai békésen lengtek a lusta őszi szellőben. Ám Harryék jól tudták, hogy bármilyen nyugodtnak is néz ki most a fa, ha valaki túl közel merészkedik hozzá, annak súlyos pofonokra kell számítania. A köpeny alatt poroszkálva kerestek egy hosszú ágat, és Ron – mivel neki volt a leghosszabb karja –, megbökte a fa jól ismert görcsét. A hatás nem maradt el; a fúriafűz azon nyomban megmerevedett, és hiába fújt a szél, ágai nem mozdultak többet. Mindhárman bemásztak az alacsony járatba, és levették magukról a köpenyt. Harry a talárja zsebébe tömködte a bűbájos ruhadarabot.

 – Nem értem, miért nem lehetett ezt magasabbra csinálni – panaszkodott Ron, miközben előregörnyedve haladtak a szűkös alagútban.

Kilométereken keresztül baktattak a koszos járatban, és mikor végre elérték a végét, már mindannyian hangosan szuszogtak. A Szellemszállás – nem meglepő módon – egy cseppet sem változott ez elmúlt év során. Az ablakok ugyanúgy bedeszkázva leselkedtek a külvilágra. A tapéta több helyen lehámlott a falról, a romos padlót pedig különféle foltok és a berendezési tárgyak törött darabjai borították.

 – Sirius? – szólalt meg bizonytalanul Harry.

Recsegő léptek zaja visszhangzott a lakatlan házban, majd a lépcső tetején megjelent Sirius és Lupin mosolygó alakja.